FELKÉSZÜLÉS
Dávid Szilvia (www.gyulaihirlap.hu) 2010.08.26. 13:06
Csapatunk első felkészülési mérkőzése
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a női kézilabda- csapatunk, a szintén NB I/B-s Csorvás együttesét fogadták hazai pályán. Ötletes játékot nem láthatott a közönség, hiszen mindkét együttes a felkészülés azon szakaszában tart, amikor főképpen a fizikai erőnlét megszerzése a fontos szempont, illetve először foghattak labdát a lányok három hét után.
A gyulaiaknál bemutatkozott mind a hat újonc játékos, akiken látszott, hogy egyénileg jó játékosok, azonban még a csapat játékába nem tudtak beépülni, sajnos közülük Zsuzsa Vivien már az ötödik percben sérülést szenvedett, így ő nem is lépett már pályára. Hiányzott az összeszokottság, de reméljük, hogy a bajnokság kezdetéig, az elkövetkezendő egy hónapban sikerül összecsiszolni a régi és az új játékosokat, és egy szerethető, a bajnokság első felébe tartozó csapatot fog látni a hazai publikum, ha kilátogat a lányok mérkőzéseire. Augusztus 26-án 17 órától ifjúsági csapatunk, 18.30 órától felnőtt együttesünk fogadja az Orosháza csapatát felkészülési mérkőzésen.
Gyulai SE–Csorvási SK 28–30 (14–16).
Felkészülési mérkőzés, Gyula. V.: Hirth György. Gyula: Répás – Ancsin 5, Zsuzsa, Szabó R., Mahler 10, Such 6, Csapó. Cs.: Czoldán 2, Dávid 1, Greksza 2, Lechner 1, Gelegonya 1, Lukoviczki. Edző: Gazsó György.
|